Kifejezetten jól tud esni néha egy olyan film, amihez jó eséllyel csakis nőnemű kísérőre számíthatok. Jól tud esni, mert egyrészt nagyon üdítő egy ilyen film könnyedsége, másrészt, mert ezek általában a vígjáték jegyében készültek, én pedig imádom, ha jókat kacarászhatok a moziban. Most is efféle elvárásokkal ültünk be a Csajok háborújára, de ami azt illeti, túl magasra tehettem a mércét, mert igazából se túl könnyed, se túl vicces nem volt. Az első sokkot az jelentette, hogy az amerikai kislányok tényleg ennyire a leendő esküvőjük gondolatát dédelgetve cseperednek fel. Emiatt volt nekem a film vontatott. Mert szerintem a tökéletes lakodalom ábrándja K-Európában nem játszik olyan meghatározó szerepet a nők életében, úgyhogy nem tudtam egészen átérezni az esküvőszervezés bonyodalmainak parodizálását. Más szóval, ez most nagyon amerikai lett. A fontosnak szánt befejezés, vagyis a női barátságokról tett szép nyilatkozat jelentősége pedig az óriás torták, virágdíszek és habcsók ruhák áradata után már eléggé elsikkadt . De Kate Hudson, az egyik ara-front vezetője, megint hozta formáját: a képtelen helyzetben is valóságos személy (nő) tudott maradni. Ő jó volt.
2 megjegyzés:
én tervezgetem a lagzimat :D sok mindent tudok már :D
pedig még jelölt sincs :D
Most, hogy mondod, nekem is van egy barátnőm, aki már a zenét is tudja. Akkor én vagyok ilyen defektes, hogy eszembe se jut az esküvő mint olyan?!
Megjegyzés küldése