Szépfiú

Valami mélyebbre számítottam, valami érdekesebbre, valami jobbra. Maupassant-tól az első, amit elolvastam. Nem tudtam róla semmit, és nem is hozott lázba annyira a könyv, hogy elmélyedjek a munkásságában. A Szépfiú szórakoztató, könnyed olvasmány -amolyan vonatútra ideális darab. De lehet, hogy csak a korszellem tett közönyössé a mindenkit átverő, mindenkinek hazudó és folyton fondorlatos terveket szövögető férfiszépség figurája iránt, hiszen mindennap hallunk ilyenről. Ugyanakkor azok a részek voltak a legizgalmasabbak, amik az átverés megtervezéséről szóltak: a kulisszák mögé pillantás lehetősége miatt. Végigkövethetjük, ahogy a terv általában majdnem félresiklik, és nem is mindig tudjuk, kinek szurkolunk. Hiszen ez a vonzó férfi minket is elbűvöl, és már majdnem haragszunk a nőkre, akik bekavarnak a számításaiba. De mégsem tesszük, sőt, szeretjük, hogy a nők ilyen kiszámíthatalanok. Szerintem néha nagyképű volt az író, vagy legalábbis kreált alakja, Monsieur Du Roy, a szépfiú, és nőnemű áldozatait illetően túlságosan könnyedén ért el sikereket az uraság, ami indokolatlan és logikátlan is, igaz még nem a felháborító kategória. Ez utóbbi talán a könyv egész hangulatából adódik. Mert alapvetően mégiscsak egy fiatal, vonzó férfi története ez a bohém Párizsban (és elfogult vagyok a Párizzsal). Ráadásul egy klasszikusnak számító író tollából, bár ezt az információt csak a könyv borítójáról tudjuk, igazából Maupassant egyediségét és zsenialitását nem sikerült felfedezni. "Bárki írhatta volna"-benyomás.