Furcsa, hogy az ember elmegy moziba, színházba vagy ami épp az eszébe jut, aztán a legjobb élmény véletlenszerűen jön és otthon talál meg. A vagina monológok c. könyvet már olvastam korábban, de talán túl korán. 16 éves lehettem, amikor anyám megjelent vele, én pedig a magamévá tettem. Igazából nem értettem belőle túl sokat akkor és sok része nem is tetszett. De most véletlenül megtudtam, hogy létezik egy megdokumentumfilmesített változata, legalábbis én így értelmeztem. Végül sikerült hozzájutni, és kiderült, hogy nem erről van szó, a könyv egy elődás-sorozatnak a kivonata, tehát ez a későbbi. De ugyanaz a nő az ötletgazda, a kutató, az előadó és a szerző/szerkesztő. Az előadásaiból összevágott jelenetek, sok háttérinformmációval és interjúrészletekkel vannak kiegészítve ebben a tulajdonképpen verkfilmnek nevezhető összeállításban. Lenyűgöző történeteket ismerhetünk meg általa, amik lévén, hogy női befogadó voltam, egy kicsit mind személyessé váltak. De nem csak ez a népszerűségének kulcsa: sokkal inkább, hogy valami fontosról beszél, olyasmiről, amiről nem szokás beszélni. Nőkről és az ő vaginájukról. Nagyon találónak találtam Eve bevezetőjét, amiben arról beszél, hogy azért vágott bele az egészbe, mert aggódik a vaginája miatt, aggódik, hogy mit gondolnak róla, mit mondanak róla, de még inkább azért, amit nem gondolnak és nem mondanak róla. Általában a könyvet preferáljuk a filmes adaptációk helyett, de én most ezt a verkfilmet sokkal intenzívebb élményként inkább javaslom. A monológok szégyellősek, félénkek, dühösek, bosszankodók, lázadók, bátrak, meghittek, meghatóak, szerethetőek, szerelmesek, őszinték, fájdalmasak és boldogok. Én kötelezővé tenném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése