Több programot is választottunk az idei Tavaszi Fesztivál kínálatából, de ami azt illeti, elsőre jól mellényúltunk. Az amúgy világhíres Max Raabe nevű német fiatalembert hallgattuk meg amint az 1930-as évek dalait énekli sajátos felfogásban, és az amúgy kifogásatalan Palast Orcherster kíséretében. Sajnos a dalok fele német nyelvű volt, így számomra teljesen ismeretlenül csengtek. (Be kell vallanom, hogy a német kultúrával soha semmilyen formában nem találkoztam. Ha a filozófusokat nem tekintjük a kultúra részének.) A "frontember" nagyon karakteres hangon és stílusban énekelt végig, amit én mesterkéltnek éreztem; minden énekmentes másodpercre idegesítően eltávolodott a mikrofontól, és a hátrébb lévő zongorának dőlve várta, hogy szót, vagyis hangot kapjon; és számomra erőltetett viccelődéssel konferálta fel a dalokat -leginkább a Holló színház és Galla Miklós stílusához tudnám hasonlítani ilyen szempontból. Mint öntudatos közönség, attól azért meg voltam hatódva, hogy nagyon sok dolgot megtanult magyarul, és hosszan köszöntötte anyanyelvén a meglepően lelkes nézőket. És a zenekar is tetszett nekem. Nagyon játékosak, nagyon kedvesek és persze nagyon profik voltak. Max Raabe szerencsére nem az az önmagától elszállt sztár-típus, aki mindig középpontban akar lenni, így a dalok ének nélküli részei majd'mindig kifejezetten hosszúra nyúltak. De sajnos összességében ez is csak arra volt elég, hogy ne untakozzunk végig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése