A nőben egy nap tudatosul, hogy öregszik, házasságukban is ő az idősebb. A férfi önbizalmat akar önetni belé, ezért levelet ír neki egy titkos imádó nevében, hogy a nő szárnyra kapjon. A nő találgat, ki lehet az imádó, és alig várja az újabb és újabb üzeneteket az ismeretlen férfitől. A férje lelkesen irogatja őket, de a kezdetben ártatlan játék kezd komollyá válni. A nő titokban tartja a leveleket férje elől, addig, amíg rájön, hogy tőle kapta őket. Dühös lesz értük, mert azt hiszi, a férfi így vezeti elő, hogy el akarja őt hagyni. A férfi is dühös lesz: a nő eltitkolja előle egy másik férfi rajongását, tehát viszonyt kezdene vele, ha tehetné. A nő elmegy, a férfi utána. És a végén szürreális (swinger) képsorral zárul e néma színjátékuk.
De Kunderánál a sztori, mint olyan szerintem sosem fontos igazán. A cselekménnyel csak az olvasót akarja útba igazítani, hogy az ne menjen el a fontos dolgok mellett. A kapcsolatok, a szex, az identitáskeresés, a világhoz való viszony: ezek azok, amiről ő gondolkozik írás közben. Az azonosság kérdése arra vonatkozik, hogy amikor szeretek valakit, mennyire őt szeretem és nem inkább önmagamat. A szerelmem ugyanúgy tud-e változni, ahogy a szeretett másik. És a félelemre, hogy mi van, ha egy nap rá kell döbbennem, hogy nem is őt szeretem, mert ő nincs, nem olyan, nem úgy van, ahogy én magamban éreztem, gondoltam, tudtam. Meddig tart ő és hol kezdődöm én? Hol kezdődik a képzelet, meddig tart a valóság?
Annak ellenére, hogy nem ez a legjobb Kundera-regény, azért akad benne sok érdekesség, amit aztán tovább gondolhatunk. Mint pl. a szülőség felelőssége: ha gyereket vállalok, azzal a világot is vállalnom kell, hinnem kell, hogy jó; vagy a szerelmesek nyilvános életének szükségessége: mert a némaság megöli a szerelmet, ezért hiába nem kívánják a külvilágot maguk közé engedni a szerelmesek, mégis muszáj nekik, hogy legyen mondanivalójuk; és egy érdekes elemzés a reklámipar és az erotika viszonyáról.
2 megjegyzés:
Az Azonosság valóban nem a legsikeresebb Kundera regény, viszont egy nagyon markáns darab. tökéletesen egyet értek azzal, hogy Kunderánál a sztori önmagában véve nem fontos. a sztori nála olyan, mint Arisztotelész szemében az anyag. az anyag, mint lehetőség. a sztori is egyfajta lehetőség Kunderánál, amiből kibontakozhat az az egyéni gondolkodásmód és reflektálás,amit képvisel.de ugyanakkor érdekes azon elgondolkodni, hogy mennyire erősek ezek a sztorik, és mennyire felismerhető Kundera mindenikben. annak ellenére, hogy a sztori elsikkadhat a lényeg mellett, mégiscsak van valami ezekben a történetekben, ami tipikus Kundera-jeggyé vált.
Köszönöm. :) És teljesen egyet értek a végével!
Megjegyzés küldése