Itália és Szentföld kombinált jegy

Tökéletes vasárnapi programnak tűnt a múzeumlátogatás az átmenetileg felfüggesztett kánikulában. Engem a Szentföld öröksége érdekelt, pártneremet pedig Turner Itáliája, úgyhogy végül a kompromisszum a jó házasság alapja elvet követve mindkettőre betértünk. A Szentföld sötét és hideg termei valahogy nem passzoltak a kiállított dolgokhoz, de nyilván azért volt szükség a sötétre, mert olyan kevés dolgot sikerült összeszedni a kiállításra, hogy így látványosabbnak tűntek a kivilágítások. A Holt-tenger tekercseiből kirakott három pici fecni, amit a kiállítás marketingesei fő attrakcióként hirdettek nem volt éppen a valami. Ugyanakkor kétségkívül lenyűgöző az érzés, ami hatalmába kerít ilyenkor: egy pici darab 2000 évvel ezelőttről, ami magán viseli a számunkra elképzelhetetlen időt. Aztán néhány kellék a zsidó vallás készletéből, és egy elbűvölő nagypapa, aki türelmesen magyarázza az unokáknak, mire való a tóra lepel. Ami azt illeti tőle tudtuk volna meg a legtöbbet, ha nem érezzük magunkat pofátlannak ahhoz, hogy végigkövessük. Bár a Szentföld eddig tartott, nagy váltás a 20. század modern művészeihez. Két remek Utolsó vacsora c. festmény adaptációval. De alapvetően a kiállítást azt tette szórakoztatóvá, hogy a belépőjegy mellé kaptunk egy kvízlapot, amire a válaszokat a kiállítás mentén kellett megkeresni.

Aztán jött a tájkép-dömping Itália pompás vidékéről. Kár lenne tagadni, tartalmilag a második felvonás sokkal több volt, mint az előző, ennek ellenére engem ez sem nyűgözött le igazán. Minden kép nagyon finom színekkel, elmosódott formákkal, óriási éggel, miniatűr és lényegtelen emberi megjelenésekkel jellemezhető, ami nekem nagyon furcsa. Többször voltam Rómában, Velencében és az északi nyaralóvidék kisvárosaiban, és nekem Olaszország nem egy elkent paca, köddel meg fátyollal. Olaszország nagyon is élénk, szenvedélyes és ízes. Úgyhogy a képek kifejezetten untattak. Nyilván az az érdekessége a kiállításnak, hogy egy angol festő a maga hideg-rideg, sötét és nyirkos hazájából útnak indul álmai földjére, de hiába ért oda, minden képe álomszerű maradt. Persze-persze, érdemes volt, kell a kultúra, hiszen a kirándulásunk előtt nem is tudtam, hogy élt egyszer egy Turner nevű festő, de azért mégsem volt igazán élmény ez most.