Az jutott eszembe, hogy olyanok vagyunk, én és a Depeche Mode mint a régi szeretők. Szeretők, akiket egymás karjába sodort a véletlen. Együtt töltöttünk sok csodás pillanatot, megoszottuk a vágyainkat, és bár sosem ismertük egymást igazán, valahogy mégis mindig őszinték és önmagunk voltunk egymás előtt. Talán éppen ezért bújunk egymásba újra és újra. Mint a szeretők, akik sosem lettek egymáséi ("lehetnél másé talán, vagy mindenkié, az enyém biztosan nem vagy, de ha az öledbe bújok, nem érdekel az sem, hogy lesz-e holnap"), mégis keresztezik egymás útját, ha úgy hozza a szükség, hogy aztán könnyedén tovább álljanak a maguk módján. Így vagyok én a Depeche Mode-dal. Most valahogy már nagyon rég nem találkoztunk. És megjelent az új album, nekem pedig nem tetszett. Félni kezdtem, hogy mi van, ha valami megváltozott köztünk. Vagy én változtam? Netán ő nem ugynaz többé? Mi van, ha elveszett az, ami kettőnk között volt és idegenekként fogunk csevegni az időjárásról, ahogy az lenni szokott az idejétmúlt viszonyokkal. Féltem az újratalálkozástól. Sokszor volt, hogy el akartam adni a jegyem. Végül nem tudtam lemondani róla. De elvesztettem a korábbi vágyakozásomat, és eszembe se jutott kimenni órákkal korábban, hogy az első sorból élvezzem a szerelmet. Aztán az est meglepetése az lett, hogy mégis a korlátnál találtam magam (fogalmam sincs hogyan történt) és nagyon türelmetlenül nézegettem az előzenekarokat. Aztán megérkeztek. Elég volt egy pillantás, és könnybe lábadt a szemem: pontosan olyan volt megint, mint a legutóbbi lángoláskor. Vagy még jobb: kicsit megöregedtünk, sok minden történt velünk, és mégis kitartottunk egymás mellett. És ez biztonság nagyon megnyugtató érzés volt. Megmutatták, milyennek szánták az új albumukat, segítettek megérteni, és legnagyobb meglepetésemre a lemez élőben fantasztikusan szólalt meg. Ahogy a régiségek is. Flies on the Windscreen, Strangelove, Question of Lust, Waiting for the Night... Gyönyörű esténk volt. (És olyan hiányérzetem van, hogy nem tudok többet írni róla, de nem tudom szavakba önteni, mit éreztem.) Csak egy kicsit félek, hogy már nem lesz sok ilyen alkalom, ijesztő a betegség és az öregedés. "But not tonight..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése